HÁIHA 2. LELKÉSZI CSENDESHÉT
HÁIHA 2. LELKÉSZI CSENDESHÉT, 2025. Április 22-26, kedd-szombat
Drága Testvéreim,
Az a kitüntetés, öröm, kiváltság, és a közösség gyakorlásának lehetősége ért a Feltámadás ünnepe harmadik napjától néhány napig, hogy a HÁIHA közösség néhány vezetőjével, lelkipásztoraival, és munkatársaival együtt épülhettünk a Hármaspatak-i Béthel Konferencia központban „AZ IDŐ, AZ ATYA DIALEKTUSÁBAN” című konferencián, csendeshéten.
A reggeli és esti áhitatok is, az aznapi igei vezetés alapján, erre segítették közösségünket: az örök Isten, a mi Krisztusunkban mennyei Atyánk mindennek rendelt időt, és „rendelő” (Préd 3) akaratára mutattak rá, mi, emberek, sokszor nem érzékeljük ezt a kegyelmi, rendelt időt (kairoszt), a múló időben, a bűnössé lett időben – térben – létezésben vesztesekké, áldozatokká leszünk. Mert Kronosz saját fiait felfaló gonosz isten a görög mitológiában. Ezt a borzalmat bőrünkön tapasztaljuk az elfolyó, haszontalanul-, értelmetlenül elfecsérelt időnk által…
Az előadásoknak 2 „tömbje” volt. Az elsőben, Jézus Krisztus és az idő, az Újjászületés, és az Újjászületett ember ideje, mint az Isten idő-dialektikájának a csodáját, hatalmas voltát, gyönyörűségét pillanthattuk meg. Azt, ahogy Jézus Ura az időnek is, és nem siet, nem hagyja magát kapacitáltatni, hogy ragadja magához a hatalmat és egy valamilyen politikai messiássá legyen, mert még nem jött el az Ő ideje, de nem menekül el a kereszthalál elől, önmagát mentve, mert eljött az Ő áldozatának az ideje. Ő, az Atya óráját nézte, ezért tudta küldetését tökéletesen elvégezni. Így lett Ő a mi eligazodási biztos pontunkká. A lelki állapotunkkal addig baj van, ameddig újjá nem születünk. A sátán ismeri mindőnk csapdájának helyét, idejét, de Jézus arra hív, hogy „üljünk át az Ő vonatára”… Ez életünk „uralomváltása”. Az új élet szolgálni akar – használhatja a Szentlélek. Beszélő viszonyban van az Úrral. Hűség és ragaszkodás lesz élete jellemzője. Jézus igájának felvételét kínálja, – a kettős igát egyszerre kell húzni abba az irányba, amerre Ő akarja. Az Ő békességét így nyerjük meg.
A második tömbben: A mai idők kihívásai a szolgálók számára, Hiábavalóságokra eltékozolt idő, A fegyelmezettség értelmezése a hivő életében előadásokra került sor. Korunk szellemi arculata, az elhívott, megújult életű szolgáló bemutatása után, az előadó az „elfogadható”, azaz a hívők „megtűrt bűneinek” elburjánzásáról szólt, amelyek megjelenhetnek, megtűretnek a hívők életében is, az újjászületésük után is. Tizenhét „megtűrt” bűnt mutatott be röviden az Úr az előadó által. A rendelt idő és a nem a rendelt időbeli hiábavalóságok ellentétének a felismerése, bemutatása következett. Az Istentől nekünk ajándékozott időbeosztás a 2Móz 20,8-11 alapján van: minden munka végzésére hat nap áll rendelkezésre, a hetediken nyugodj, „hogy megszenteljed azt”. A gazdagság bűne (a vagyon felhalmozása, azzal való szolgálat helyett), az igénytelenség bűne (szeretni a színvonal nélkülit, mert „jól van az úgy…”, közben irígykedni a másik embertársra, bármiért amije van, vagy nincs…). És van-e kapcsolati tőkéd, és azzal mit kezdesz, szolgálsz-e vele? És a munka-pihenés-istentisztelet arányát és idejét felcseréled-e? A hívő ember fegyelmezendő-e? Semmiképpen sem a porosz vas-fegyelem-, a fizikai bántalmazás-, pszichológiai ráhatás-, frusztráció- keltése, vagy félelem keltése a „fegyelmezése” a hívőnek. Az „egyházfegyelem” gyakorlása vagy a „szerecsenmosdatás” is alig eredményes… A felülről való születés, a Krisztusba való oltatás, a Lélek gyümölcsének termése (a kilencedik a „mértékletesség” (Krisztuséiként élni) a testet indulataival, és kívánságaival együtt megfeszíttetni, az erősek kötelességét gyakorolni, hordozni az erőtlenek gyengeségeit, befogadni egymást, hogy teljes egyetértés legyen köztünk a Krisztus szerint. A Krisztustól nyert kenet „mindenre megtanít és nem hazugság” az. Hogy szentül éljünk, képmutatás nélkül, iszonyodva a gonosztól és ragaszkodva a jóhoz. A keresztyén élet bátorítása és fegyelmezése is egyben a Róm 12,9-21 alapján.
Milyen csodás volt a közösségben az időt az Atya dialektusában és dialektikájában szemlélni, meglátni és hálás szívvel élni próbálni mindezzel.
