Lelkész csendeshétvége 2024 Kunhegyes 1. nap

Visky István: AZ ÜRES IDŐ (2024.04.05) – sorozat 3/1.

Idő = Élet & Élet = Idő

Szolgálattevő testvérünk alázattal azzal kezdte a csendeshétvégi alkalmat, hogy aligha fog olyat mondani, amit mi nem tudunk, inkább egy különleges útvonalon próbál vezetni bennünket. De élő bizonyságai vagyunk, hogy igenis mondott újat a számunkra, ugyanakkor sikerült egy valóban különleges megközelítésből rávilágítani az idő fogalmára úgy, hogy közben magunkra ismerhettünk.

Egy érdekes micvával (מצוה – parancsolat) indította Testvérünk az alkalom kezdetét, mégpedig az 5Móz 25,1-9-el, ahol egyfajta helyreállításról van szó az Igében, összekapcsolva a kibillent idő helyreállításával, amivel mi 2024-ben is (vagy most még inkább, mint valaha?) szembesülünk, amivel talán nap, mint nap küzdünk. 

Fájdalmas kérdés az időről beszélni, mert tulajdonképpen a mi életünkről van szó, hiszen az Idő = Élet és az Élet =Idő – hallottuk a bevezető gondolatokban. Bizonyára ismerjük a 90. Zsoltárból mindannyian, hogy életünk 70 vagy, ha több 80 esztendő (Zsolt 90,10). Kicsit ijesztő ám, ha komolyan belegondolunk, hiszen tudjuk, hogy ketyeg az a bizonyos óra. Most nem bocsátkozom számolásokba, ezt ki-ki megteheti – ha gondolja –, hogy ebből a 70 vagy 80 évből mennyi napot, órát töltünk el hiábavalóságokkal, és az alvás idejéről még nem is szóltam, de arról sem, hogy bizony lehet ez a kimért idő sokkal rövidebb is. Kérdések sokasága tornyosodik fel ilyenkor az emberben. Ha ez ennyire komoly valóság, márpedig az, hiszen maga Isten mondja ezt, akkor ha csak a magam szemszögéből is nézem, a fele már eltelt, lejárt – és akkor nagyvonalú vagyok magammal szemben…

De nem azért szembesít Isten olykor-olykor bennünket a határainkkal, hogy félelmet keltsen bennünk, netán rettegést, hanem azt akarja, hogy az ajándékba kapott időt jól, bölcsen, Őszerinte valóan, a Vele való közösségben töltsük. 

Minden egyes születésnapi évforduló, vagy bármilyen évforduló az idő múlására emlékeztet. A Bibliában több helyen találkozunk azzal, amikor Isten az idő múlásáról beszél és arról, hogy a kiszabott idő lejár. Most csak néhányat emeljünk ki: Jak 4,14, 1Pt 4,2, 2Kor 5,1. De nem csak arról olvashatunk az Igében, ami egyszer elmúlik, összeomlik, hanem arról is, ami megmarad, ami örökkévaló. 

Az életbevágó kérdés az, hogy nekem „földi porszem halandónak” volt-e már egy olyan pillanat az életemben, amikor ebből az örökkévalóból megízleltem valamit? Azaz volt-e találkozásom az Örökkévalóval? Mert csak innen megközelítve tudjuk helyesen értelmezni és bölcsen megélni az idő múlását is.

Nem az idő halad mellettem, hanem én haladok. Amikor Isten elmondja nekünk a Biblia első lapjain a világ teremtésének történetét, akkor ott nem időben látjuk a dolgokat, hanem ritmusban, – hallottuk az előadás során. Ez a ritmus telik meg Isten kegyelmével, szeretetével. A felfoghatatlan csoda az számunkra, amikor a ritmus találkozik a teljességgel, azaz a mi kronoszunk egybeesik a kairosszal, az Isten idejével, kegyelmével. (Szeretettel ajánljuk meghallgatni mindhárom szolgálatot, hogy ezt teljességében megérthessük – ezt a gondolatmenetet).

A pillanat a mienk, és ha őszinték vagyunk megállapíthatjuk, hogy csak azok a pillanatok értékesek az életünkben, amikor Isten megtöltötte azokat Önmagával. Felejthetetlen az, amikor életünkben először szólt hozzánk Isten, vagy amikor egy-egy élethelyzetben kaptunk egy Igét, ami átsegített, ami felemelt.

Én sem felejtem el azt az órát, amikor a Mindenható Isten először szólt hozzám, 13 évesen. Azt a bizonyos fát is tudom, hogy hol volt, az ifjúsági hétvégén, aminek árnyékában akkor életemben először megszólítottam imádságban Istent. Azóta is azok az órák, percek az emlékezetesek, amikor Ő aláhajolt kegyelmével és megtöltötte az üresen kattogó időt. 

Az Igék közül is, azokra szoktunk emlékezni, ami szíven talált. Bizonyára Ti is így vagytok vele, hogy tudjátok a napot is, amikor egy Ige megszólított, ami által Isten útmutatást adott egy kilátástalan döntéshelyzetben, vagy kiutat mutatott a kátyúból. Hogy a szolgálattevő testvérünk szavaival éljek: amikor a kronoszt metszette a kairosz.

Átélhettem az Úr kegyelméből ezen a hétvégén, amikoris személyesen nekem tett fel kérdéseket az Úr, és állított tükör elé, hogy leleplezzen. És tette mindezt azért, hogy aztán felemelhessen. 

Személyes kérdésként tette fel számomra az Úr: igent tudok-e mondani a szenvedésre, amivel Ő meglátogat?  Mert Ő a betegség, a fájdalom közepette is szolgálatba akar állítani és áldássá akar tenni mások számára. 

Az Úr Jézusból a gyötrelmek, szorongattatások közepette is ez jött ki: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34). Isten tovább kérdezett: belőlem mi jön ki, amikor szorongattatást, szenvedést enged meg? A szenvedéseim közepette át tudok-e nyúlni a másik felé, ahogy Krisztus tette?  

Ezt tapasztalhattam meg ezen a héten is, amikor fizikailag annyira meggyötörtnek éreztem még a csontjaimat is, és egyik nap egy testvér ezt az Igét küldte (aki nem tudott az állapotomról): „És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti…” Ézs 58,11a.

A mi drága Urunk így készített nekünk ezen a csendeshétvégén sabbatot, azaz megállást. Amiképpen Isten megpihent a hetedik napon, megáldotta és megszentelte azt, úgy készít nekünk is időre-időre drága alkalmakat arra, hogy Vele legyünk. Mert hiába nékünk korán felkelnünk és későn feküdnünk (Zsolt 127,2), ha az Úr nem tölti meg a napjainkat kegyelmével, szeretetével, Önmagával, akkor a nap végén csak azt tudjuk mondani: ez a nap is elmúlt. Ha viszont megtölti napjainkat az Ő drága jelenlétével, akkor nem pusztán és üresen múlnak a napjaink, hanem telnek. Betelnek. Nagyon kedves Ige számomra, amikor azt olvassuk Jóbról: meghalt, az élettel betelve (Jób 42,17). De ugyanezt olvassuk Ábrahámról, Izsákról, Dávidról is. 

Kívánjuk minden testvérnek (ahogy a magunk számára is), hogy vágyjunk minden reggel arra a kegyelmi pillanatra, hogy Isten nyissa meg előttünk az Igét, akárcsak egy villanásra, hogy táplálkozhassunk abból egész nap!

(I&E)